Házsongárdi Temető
A Házsongárdi temető (románul Cimitirul Central) a középkori Kolozsvár várfalaitól délre fekvő Házsongárd nevű domboldalon elterülő temetőkert. A sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak nyugvóhelye és egyben az emlékezések kegyhelye. A házsongárdi temetőbe vallásfelekezeti és nemzetiségi különbség nélkül temetkeztek magyarok, románok, szászok az évszázadok folyamán. Ritka szép fekvése, dús növényzete, monumentális emlékművei már a 19. század végén híressé tették.
Története
1585. május 11-én alapította a kolozsvári közgyűlés, azaz a százférfiak és a tizenkét esküdt együttes ülése, a pestisjárvány kezdetén. Erre a célra a Torda utcai kiskaputól délre eső városi dinnyeföldet jelölték ki: „Látván Istennek ostorát a halálozások naponkánt való gyarapodását és a temetőhelyek alkalmatlan voltát a sok benne fekvő testek miatt, mely szerint ahol sírt ásnak mindenütt eleven testre találnak együtt a felső tanáccsal elhatározták, hogy a Tordai utcai Kis ajtón kívül való földben, ahol mostan a dinnyét vetették, egy jó és tágas daran földet szakasszanak temető helynek ahová mind szegény és gazdag személyválogatás nélül temetkezzék, mely helyet jó örökös sövénnyel befonjanak.” A járvány miatt az eredetileg kijelölt terület hamar megtelt, így a temető déli irányba, a domboldalra terjeszkedett tovább. A temető kezdetektől fogva köztemető szerepét töltötte be a város életében, így vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül bárki idetemetkezhetett. Az idő folyamán többször kibővítették, így jött létre 1739-ben J. F. de Gladys ezredes adományából a lutheránus temetőkert, majd 1840-ben a régi zsidó temető. 1885-ben temetőt rendezték, sok gazdátlan régi követ kiemeltek a helyéről, kijelölték a parcellákat, elkezdték a fásítást. A 19. század végén a temetőt dél felé kibővítették, itt nyílt meg 1892-ben az új zsidó temető és 1914-ben a honvédsírkert. A halottas kápolnát és az irodaépületet 1897-ben építették.
1911-ben Kohn Hillel és Zsakó Gyula, az unitárius kollégium friss végzősei, még hatvankét 1700 előtti sírkövet írtak össze, a legrégibb 1586-ból való volt. A 20. század végén még fellelhető legrégebbi sírkő 1599-ből maradt fenn, ez egy ereszes sírkő, amely a lutheránus temetőrészben található, de a Jelen-kripta oldalán található egy 1585-ből fennmaradt tábla is. A 14 hektáron több mint 400, főként magyar nevezetes személy sírkövét találhatjuk. A kolozsvári román lakosság arányának növekedésével a temetőben is egyre több román sír található.
Noha a városi közgyűlés már 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható”, és 1893-ban már nem engedélyezték új sírok ásását, ma is ide és a tetején megnyitott új temetőben temetkeznek. A még 1885-ben megkezdődött temetőrendezési kísérletek többnyire balul ütöttek ki, inkább a régi kövek és a hagyományos összhang pusztítását segítették elő, mint a műemlékjelleg megőrzését. 1938-ban László Dezső, Bíró Sándor és Jancsó Béla vezetésével 60 kolozsvári ifjú összeírta a sírokat, Kelemen Lajos, Benczédi Pál és Puskás Lajos segítségével megfejtette a feliratokat, és a listát közzétette az Ellenzék, Keleti Újság és a Patria hasábjain. Az új temetőben az 1970-es években a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető megnyitása.
2010 áprilisában a Házsongárd Alapítvány és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság több mint kétszáz sír műemlékké nyilvánítását kérték a Kulturális és Művelődésügyi Minisztériumtól.
Vissza a főoldalra